Ismeritek az érzést ugye, amikor sírni tudnátok tudatlanságotok miatt? Erősen felkészületlenül jelentem meg ma Kémia II (Szerves és biokémia tárgyakat összefogó tárgy) vizsgámon, sőt, úgy határoztam, lemondom a vizsgát s inkább jövőhéten felelek.
Nem így lett. Negyedórával a vizsga előtt megjelent a tanárnő (aki egyébként tündéri) és szépen beinvitált. Bementem, s mielőtt szólni tudtam volna már leültetett és kaptam a tételt... Biokémiából a glükolízis (juhíj, tökjó dolog a gliki meg a biszi, ha az ember agya nem blokkol le és letudja rajzolni a lapjára mondjuk a végtermék piruvátot (vagyis piroskát)) szervesből az oxo-enol tautomerizáció témaköröket fejthettem ki.
Szégyenlem magam, mert azon kevesek közé tartoztam, akik bejártak előadásra. Volt, hogy négyszemközt tartott előadást nekem a tanár úr, és biokémián is mondhatni aktívkodtam. Szóval a leglelkesebb hallgató voltam a félév során, erre meg úgy vizsgázom le, hogy ott helyben húzzák ki belőlem az éppen elégséges tudást. Nem tudom jobban kifejteni talán, amit érzek, sokan azt mondanák és mondják, hogy "fogjad be a pofád, örljél, hogy átmentél", de akkor is...
Mindegy is... Jó.. Már csak a talajvédelem van hátra jövő kedden, s ha sikerül, akkor 3,2 kreditátlagom és 3 egész ösztöndíjindexem lesz, vagyis kapok majd néhány ezer forintot havonta. Remények... Péntekeim pedig teljesen szabadok lesznek, vagyis túrázhatok meg dolgozhatok. S kuporgathatom a pénzem nyárra. Az utazás pénzbe kerül..
Szólítanak a távoli tájak. Várnak a Hegyek... A Fogarasi-havasok?
