Csendélet koncert előtt - (c) 2006
Először maradt hátra bennem csend koncertjük után. Persze ez nem igaz, a mostani hangok épp úgy felkavarták az érzéseket és gondolatokat, mint bármikor máskor. Már régóta össze sem tudom foglalni, hogy hol, mikor... megszámlálhatatlan, hogy hányszor tettem ki magam jeleiknek.
Hagytam magam exponálni, és közben észre se vettem, felnőttem. Múlt az idő, a világ változott, én is változtam, ők is, nyílván, de az érzés megmaradt. Az a különös, finom ízű magány, az egyedüllét olyan formája érződik legmélyebb számaikban, amit én is éreztem magányos utazásaim alatt. Életem részévé vált alkotásaik java-része.
Számos zenekar közül őket fotóztam a legszívesebben. Színpadi produkciójuk, mozgásuk folytán úgy érzem, könnyen meg lehetett jeleníteni valamit zenéjükből. Legalább egy keveset. A magányt vagy a lendületes instrumentális szakaszokat, amelyek szétfeszítették a teret és az időt. Nem csak az akordok voltak mesteriek: az is gyönyörködtetett, ahogy játszották őket, ahogy életre hívták a hangokat.
Hello Sun / (c) 2006
A hangszóró mellett állva gépemmel kezemben, vagy éppen az első sorban az akkordok vonaglásában ezerszer éreztem, vagy gondoltam valami újat. Mondhatni inspiráltak a koncertélmények, mind érzelmileg, mind szellemileg-szakmailag. Zenéjük alkotásvágyat ébresztett bennem, vagy éppen segített rájönni, hibásak elképzeléseim.
Ma huszonsok számos koncerttel búcsúztak - bizonyos időre. Határozatlan időre. Még ők sem tudják, meddig hallgatnak csendben, de szándékukat igéretbe foglalták: szeretnék folytatni az elkezdett vonalat... Egyszer.
"and then one day, in 16 years
you'll get everything i sang
i won't be there, to explain,
but you'll have my final plea
you will have this final plea"
