Néha megdöbbenek, hogy tudnak ilyen érzelmesen zenélni, főleg énekelni egyesek. A legtöbb előadó csak kiáll és eltinglitangliz valamit a színpadon. Sajnos hosszú évek könnyűzenei újságíróskodása mondatja ezt velem... Ritka kincs aki nem. A megszokás miatt durva számomra, mikor azt látom, hogy a dal egy-egy szomorú sora után megremegnek a szemek, picit mintha el is csuklana a hang az ajkak között. Magyarul mikor tényleg érzi a zenét az, aki létrehozza. Még jobban megörülök annak, mikor mosolyog a zenész társai vagy saját improvizációján, játékán, vagy előre megírt szövegén és dallamán.
Jó ismerni ilyen szívhezszóló, őszinte együtteseket mint a Naked Woods. Olyanokat, akik szívből megköszönik, hogy meghallgattad őket, pedig te érzed úgy, ők tiszteltek meg téged. Ma este egy teaházban léptek fel, anyuval meg barátainkkal mi is ott voltunk. Feledhetetlen élmény volt, mézestejem kortyolgatva vagy lábaim ölelgetve többször kűzdöttem könnyeimmel. Legközelebb december 18-án este fognak zenélni a Picasso pointban. Remélem játszák majd a Tavaszt...
