Boldogan kopognak az esőcseppek kapucnimon. Örül a fűszál és a moha; boldogak a hegyek is. Ahogy állok az egyetem kertjében és nézek a Gellért-hegy fele az Erdőmre gondolok.. Vajon őt is úgy ölelik most a felhők, mint ahogy a kis mészkő-dombot előttem? Biztosan, hiszen kétszer olyan magasan van.
Jó lenne most ott fent. Hasítva a felhőket, érezni a távoli, végtelen óceán friss práját. Van aki azt mondja, szürke minden az eső miatt... Én azt mondom, gyönyörű a város miatta.
Ülök itt a számítógép központban és vízminőséget tanulok diákról. Az ablak, ami mellett ülök a Szabadság-híd felé néz. Lent a rakparton végig áll a kocsisor, kacsintanak rám a sárgán villogó közlekedési lámpák, a híd pedig már csendben kiáltja: "újjászülettem"! Két nap, és utazhatunk rajta villamossal... Februártól pedig minden reggel a Kálvin térről indulok, felpattanok a vidám sárgaságra, betérek friss gyümölcsért a Vásárcsarnokba majd itt az egyetem mellett a kedvenc pékemhez és hetesbusz és dugó mentesen élem majd az életem...
