Kedves Barátok, Ismerősök...!
Ha még nem értesültetek róla, ezúton tájékoztatunk benneteket arról, hogy jóbarátunk, Horváth Péter, a Szaku alapítója és lelke február 16-án tragikus hirtelenséggel elhunyt...
....
Köszönjük, hogy a Szakut olvastátok!
Bár sosem találkoztam Péterrel, Petikével, hihetetlen sokat köszönhetek neki. Hála a vidám, lelkes főszerkúrnak elindultam az újságírás útján, egy olyan úton melyben nem csak iskolám apró-cseprő ügyeiről tájékoztathattam egy szűk olvasócsoportot, hanem egy sokkal bővebb, egész országban, sőt külföldön olvasott újság munkatársaként írhattam a Japán kultúra, élet és technológia kis részeiről, filmekről, találmányokról, és hazai japán kulturális eseményekről.
Szememben harcos volt, harcművészként, vállalkozóként és főszerkesztőként egyaránt. Fanzin jellegű újságát egy színvonalas, sokszínű magazinná érlelte, a megrendelhető újságból országos laphálózaton át terjesztett kiadvány lett. Azonban a hírlapterjesztő hatalmas jutalékot számított fel, az ötszáz forintos lapár nagy részét elnyelte. Gyakorlatilag ellehetetlenítette a lap anyagi hátterét, százezreket követelt, így 2006-ban sok évnyi megjelenés után a Szaku magazin eltűnt a nyomtatott sajtóból. Sajnos egy kis példányszámú (2-3000-es) magazin a hazai piacon nem tud talponmaradni, hiába van népes olvasótábora.
Péter persze nem adta fel. A Szaku webes kiadványa, a www.szaku.hu jól üzemelt. A lapot sok más internetes újsággal szemben nem a reklámokból tartotta fent: még a magazin idejében létrehozott egy olyan webáruházat, ahol itthon beszerezhetetlennek tűnő Japánból származó és Japánnal kapcsolatos árukat lehetett rendelni. (Online )Nyelvtanfolyamok, recepttár, programajánlók, hírek, interjúk, sudoku, utinapló részletek - csak hogy néhányat említsek a Szaku magazin és a Szaku.hu végtelennek tűnő tartalmából.
A Szaku 22. száma életem legem-lékezetesebb interjújával.
Mint említettem, személyesen sosem találkoztam vele, mégis megszerettem őt. A leglelkiismeretesebb, korrektebb, barátságosabb főszerkesztő volt, akivel eddig újságíróként kapcsolatba kerültem. Bátorított, bíztatott, hogy írjak. Munkatársai munkáját mindig hálásan megköszönte. Más lapok szerkesztőivel szemben nem vette természetesnek, hogy ingyen, szívességből írjanak neki - s érdekes, mikor a Szakunak írtam sosem éreztem azt, hogy bármit is várnék cserébe. Péter azt hiszem igen: mindig segített bejutni helyekre, koncertekre, színházba, múzeumba, hogy a színhelyen tudósítást készíthessek. Egyszer tudta nélkül mentem el egy eseményre. Mikor átküldtem neki a cikket msnen rákérdezett: "De ugye semmibe nem került ez neked, nem kellett jegyet venned, ugye? Nem emlékszem, hogy kértem volna rá akkreditációt. :^o"). Távoli barát is, hébe-hóba beszélgettünk... Utoljára két-három hete egy kiállításról...
Bár az utóbbi időben éppkézláb cikket nem írtam a Szakunak, csak hírleveleket, programokat, információkat gyűjtöttem s küldtem tovább neki, szívem mindig az általa vezetett újsághoz vonzott. Talán kedves olvasó, te is érzed, milyen nosztalgiával gondolok a Szaku magazinos időkre...
Soraimból lehet nem érezhető, de nagyon megrendített a hír. Ma két órakkor kísérik utolsó útjára. Szeretnék ott lenni. Sosem köszöntem meg neki, hogy megmutatta, van értelme írnom...
