Fűszál a betonban...

Egy piros vonat érkezik az állomásra. Inkább halkan siklik, mint gurul. Leszállnak az utasok, a zsibongó tömeg hangosabb, mint a gépjószág. Pár perc múlva, mikor ismét csend van s az állomás színe nyugodt, a kalauz is lelép a poros peronra.
-Szervusz, hogy vagy? - nyújt kezet felém mosolyogva, majd halkan hozzáteszi - Rohadt meleg van ám idekint.
Megbeszéljük, hogy helyreállt a forgalom miután felső-vezeték gondok voltak a vonalon,  rögvest el is búcsúzik, megy be a hűvös forgalmi irodába. Hív, hogy tartsak vele, de mondom, mindjárt itt a fehérvári vonat, arra várok. Pár perc, s meg is érkezik a szintén sunyin sziszegő vonat, egy másik piros (MÁV 5341) FLIRT. Kevesen tudják ám, de a piroska neve egy rövidítés, eredetileg a nőiesen csengő "Flinker Leichter Innovativer Regional-Triebzug" nevet viseli. Barátságosan üdvözöljük egymást a járművezetővel, majd felszállok a jószágra.

Szombat este van, nagyüzem a Velencei-tavon, a vonaton állóhely alig van, nem hogy ülőhely. Végül is találok egy szabad ülést, helyet foglalok. Szemben velem két tizenéves fiatal arcán döbbenet. "Így megfiatalodott a MÁV?" - kérdik. Megnyugtatom őket, nem kalauz vagyok, a jegyvizsgáló különben is még csak a leghátsó kocsinál tart a háromból. Azért rákérdezek, miért is lenne oly nagy baj, ha kérném a jegyeiket. Elmondják, nem teljesen erre a viszonylatra szól a papírjuk, de kilométerben ugyanannyi, csak úgy volt, máshonnan mennek ma máshová. Biztos nem lesz baj ebből, mondom, de azért megjegyzem, jobb lenne betartani a szabályokat. Megbeszéljük, valójában milyen kapcsolatban állok a Vállalattal, mit csinálok neki, s hogyha kötekedni fog a kalaúz, majd kisegítem őket.

Nem tette. Szerencsétlen kislány még nálam is fiatalabb volt. Jót szídtuk együtt a fentieket. Szerencsétlen, mert egyedül volt a vonaton, egy három kocsis piroson. Egy jegyvizsgáló, ezer utasra, tizennégy állomásra. Szép. Budatéténynél ért el az első kocsiig, hátulról, indulás után Székesfehérváron kezdte el szedni a jegyeket. A fent említett utasok szemei ismét kikerekedtek a fiatal kalaúzlány láttán.

Egy másik döcögőn, már egy Vác-Szob felé közlekedő régebbi elővárosi villanyos (MÁV BDVmot) elejében, a motorkocsi utasterében várom a vonat indulását. Szemben velem egy anyuka és nyolcéves forma kisfia. A kölök mindenféle vonatos kérdéssel zaklatja mamáját, aki az egyik valószínűtlen kérdés után nagy morcosan jelenti ki: "Nem vagyok vasutas, kisfiam, honnan tudjam?!" Mosolygok rájuk, s halkan megjegyzem, Hernyó. A vonatot Hernyónak hívják, és nem mozdony húzza, hanem itt van a motor a lábunk alatt. Bizony, olyan ez a mozdony, mint egy vagon. A kisfiú visszamosolyog, anyuka is rám néz, s megköszöni a választ. Majd kihasználva az alkalmat azt mondja fiának:  "Kérdezd a bácsit, biztos tud válaszolni."

Tud. Persze, hogy tud ilyen szép kék pólóban. Egészen addig, amíg Istvántelek előtt meg nem jön a jegyvizsgáló, s megörülve a szép kék pólónak szívességet nem kér.
-Szia, jajj, de jó, hogy nem ülsz elől a Csabival. Lebárcáztam itt az 1/B-t, ragasztottam én az nyitóra meg az ajtó közepére is, de hiába, beállunk megállóba ugyanúgy nyomogatni fogják mint a marhák. Kiszólnál majd az ablakon a kedves utasoknak, fáradjanak hátrébb? - Csak Palotapestig megyek, válaszolom, de azért két megállót tudom irányítani őket... A nap itt ér véget, Rákospalota-Újpesten. Elköszönök a kissráctól és anyukájától, a kalaúztól, a mozdonyvezetőtől és az állomásfőnöktől is...  Nagy család ez, de az biztos, a nyugodt utazást nem ismeri...