Van, hogy az ember nem segíthet, egész egyszerűen, mert nem tud. Nem képes rá, nincs meg a tudása, ereje, eszközei hozzá, vagy beteg. Pénteken a nagy ősz zöldsapkás-zöldmaszkos szájsebész főorvos és a maszkja alatt kedvesen mosolygó asszisztensnő, aki egyébként "Andriskám, aranyom"-nak hív, úgy döntött, egy szikével neki esik a szájpadlásomnak. A dolog vészesebbnek hangzik, mint amilyen. Maga a beavatkozás olyan volt, mint egy rémálom, de tényleg jobb lett tőle. Tüneteim már múlni látszanak, hőemelkedésem sincsen már, és úgy néz ki Szentestén már gond nélkül tudok vacsorázni. Segítettek rajtam, és ez egy fantasztikus dolog.
Úgy volt, hogy a hét első felét a Felvonulási téren az Ötvenhatosok terén töltöm a Mikulásgyárban önkéntesként. A metszés folytán le kellett mondanom a munkát, ami miatt kicsit szomorú voltam. Aztán ma reggel ébredés után rájöttem, hogy bár így nem tudtam segíteni, nincs okom bánkódni. Arra gondoltam, "nem lehet mindig és mindenkin segíteni" vagy "néha hagyni kell, hogy rajtunk segítsenek, akkor is, ha mi akarunk másokon", és sok más, ehhez hasonló közhely futott végig bennem.
Sokszor könnyű lenne összegömbölyödni a sarokban és sírni, mint egy kisgyerek, hogy milyen szörnyű világban élünk. Hogy bármit teszünk, bárhogy próbálunk segíteni vagy védeni embereket, élőlényeket, helyeket, végül hasztalan az egész. Könnyű lenne beletörődni a rossz, fájdalmas dolgokba és elfordulni tőlük, legyen szó akár rászoruló emberekről vagy természet- és környezetvédelemről, éghajlatváltozásról (Koppenhágáról). Ez nem megoldás szerintem.
Arra jutottam, nem azzal kell foglalkoznom, mit nem tudtam megtenni. Sajnálhatom a meg nem valósult dolgokat, de szomorúnak lenni miattuk értelmetlen. Sokkal fontosabb, hogy örüljek annak, ami megtörtént, és annak, hogy megszámlálhatatlan sok ember van a világban, akik készek tenni, segíteni. De legfőképp annak, hogy mi is, mint mindenki tehetünk jót másokkal.
Nem kell mindenkinek feláldoznia magát, nem kell, hogy mindenki életének, hivatásának válassza a segítséget. Nem kell mindenkinek orvosnak, ápolónak, tűzoltónak, mentősnek, hivatásos környezet- vagy természetvédőnek, tűzszerésznek (és itt folytathatnám a sort a végtelenségig) lennie. Mindenki megtalálhatja, mi az az apróság, amit hétköznapjaiban megtehet. Mi az, amivel mindennap picit jobbá varázsolhatja mások és saját életét. Csak meg kell találni, mi bántja az ember szemét, és változtatni kell rajta. És ha megtesszük, az bizony fantasztikus érzés...
Ezekkel a gondolatokkal szeretnék békés karácsonyt kívánni nektek. :)
