Molnár András
Száraz téli éjjelen
Szitálnak a sötét egek,
csillog a levegő,
szilárdak a szelek,
fagyott, ázott állomáson
csikorognak tokjukban
rozsdás korcsolyák,
képzelt hóemberek lebegnek
a súrolt műjég felett,
arcunkra szállt a dér,
csak vöröslenek a szemek;
minden fekete bűneinktől,
minden, csak a köd fehér.
Nem jöttek a havas fellegek,
se többször, se először,
nem törtek hazug mécsesek
csak sín közt rohadt a csikk:
én hó nélkül mulasztom a szerelmet.
Elrablom hát sovány lelkedet,
a Gellérthegyre 'biz felcipellek,
ledöglünk a téglafal mögé
és sírva nézzük az egeket.
Kínálgatod az emlékeket,
játszol újra, hitegeted
a kalácsot és a kezeket;
de én magamévá teszlek:
Elvetem csókod, megöllek,
késsel, vérbe fojtva feledlek,
nedvekkel áldlak meg téged,
s égek, úgy halok meg feletted.
2006. december - 2007. október.
