Molnár András
Holdkelte Óbudán
Tavaszi virágok szirmai hullámoznak
őszi avar vörös felhő-habjain,
egyedül állok Óbuda állomásán
s nézem a ködös völgyeket,
hol laksz, merre járhatsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
Furcsa illat száll felém,
füst, mégis édes, puha
félelem fog el, de érzem,
hív a csodás ismeretlen,
mit teszel, mit kereshetsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
Még gurul le a vöröslő Nap,
de vén bolond nyúlkorong
most bújik fák mögül fel,
lelkem izgatottan forrong,
mit mondasz, mi az, mit láthasz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
Pihenő pillangó illan,
érkezik vonatom, haza visz,
szívem másik irányba döcög,
mert örök-tűneményt kutat,
mégis ki vagy, milyen lehetsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg énem új reményre ébred.
Holdkelte Óbudán
Tavaszi virágok szirmai hullámoznak
őszi avar vörös felhő-habjain,
egyedül állok Óbuda állomásán
s nézem a ködös völgyeket,
hol laksz, merre járhatsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
Furcsa illat száll felém,
füst, mégis édes, puha
félelem fog el, de érzem,
hív a csodás ismeretlen,
mit teszel, mit kereshetsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
de vén bolond nyúlkorong
most bújik fák mögül fel,
lelkem izgatottan forrong,
mit mondasz, mi az, mit láthasz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg Holdunk új éjre ébred.
Pihenő pillangó illan,
érkezik vonatom, haza visz,
szívem másik irányba döcög,
mert örök-tűneményt kutat,
mégis ki vagy, milyen lehetsz?
Hol ég s hegyek összeérnek
öreg énem új reményre ébred.
2006. október 6.
