Voltam színházban délelőtt, kedvenc gyerek/diák színjátszócsoportom, a Roxínpad bemutatkozó szereplésén. Írok remélem majd egy bővebb szösszenetet belőle ha engedi szabadidőm. Egy nagyon édes, izgalmas meséről van szó, amiben négy kisgyerek a szürke hétköznapokból egy fordulatos, veszélyes kalandba cseppen: a sötétség erdejének gonosz boszorkái-varázslói és egyéb teremtményei a végzetes álomporral kívánják örök sötétségbe borítani az emberek elméjét.
Kaland, nevetés, vidám betétdalok és mókás koreográfiák, sok helyzetkomikum, vicces karakterek. De ne gondoljuk azt, hogy az egész csak gyerekes unaloműzés. A darab közel tizenöt éve született egy iskolai tanár tollából és így a szórakoztatáson túl rejtve (felnőtt számára talán picit egyértelműbben) megjelenik a nevelő szándék is. A jó és a rossz örökérvényű harcán keresztül a cselekmény szól a barátságról, a hűségről (illetve annak hiányáról), a bátorságról és a végtelenül naív, gyerekes bizalomról.
Nem negatív dolog ez. A nyílt szeretet, amivel a főszereplők az összes mellékszereplő felé fordulnak a szerző idealizmusát mintázzák. Hiszen milyen csodálatos is lenne egy világ, amiben a sötétség leggonoszabb lelkeit is meg lehet lágyítani a szeretet fényével...
Bár gyerekmesének aposztofáljuk, mégsem fekete-fehér a történet. Igazából a közönség egy negatív szereplővel sem ismerkedik meg a darab során. Inkább csak a gyarlóságtól, önzőségtől, hatalomvágytól megsavanyodott vicces, karakteres lényeket. Szívből remélem, nem utoljára lépett a színpad deszkáira a csoport...
No ezt még összeszedem jobban valamikor.
"a szerző felvétele"
