Feküdni a bársonyhuzatú padon hátamon, pulcsival a buksim alatt és lehunyt szemekkel érezni, ahogy Schubert IX. szimfóniája átölel, ahogy csikizve szaladgálnak a kacér, gyors fúvós szólamok s a hegedű simogat...
Megélni, érezni, ahogy a világ egyik legjelentősebb filharmónikus zenekara játszik olyan gyönyörűségeket, mint az Egmont-nyitány vagy a Nagy C-dúr. Sors keze talán, hogy félrenéztem a koncertnaptárat és ide keveredtünk Danival, egy előadásra, amelyre már másfél héttel korábban minden jegy elkelt.
Különös egyébként, hogy egy amerikai együttest a párizsi filharmónikus zenekar német állampolgárságú-ajkú zenei igazgatója vezényel. Látszik, hogy a zenében nincsenek határok, de sokkal izgalmasabb a kulcs a szervezetek-személyek között. A Philadelphia zenekart a zenetörténetben (majdnem?) egyedülálló módon 44 éven át egy magyar karmester, Ormándy Jenő vezette. Herr Eschenbach pedig történetesen Ormándy jó cimborájának, Széll Györgynek a tanítványa, pártfogoltja volt... Ezt tudva még érthetőbb volt a zenekar lelkesedése és hajlandósága a többszöri visszatapsolásra. Látszott rajtuk, hogy tényleg szeretettel jöttek el zenélni nekünk több ezer kilométer távolságból.
Jót tett ez az este. Jól vagyok, csak éjfélig zenéltek, most értem haza. Szép álmokat!
